Búcsúzunk dr. Makara Pétertől


A hazai és nemzetközi egészségfejlesztés nagyra becsült képviselőjétől búcsúzunk. Attól a Makara Pétertől, aki alkotó közreműködője volt a hazai egészségfejlesztés megteremtésének és kibontakozásának, akit munkatársai/beosztottjai úgy emlegetnek, mint akinek ajtaja mindég nyitva állt a hozzáfordulók előtt, mindent félretéve rögtön segített, munka - és munkavállaló barát volt, egyszóval „jó volt vele együttdolgozni!”

Az ismeretségeket a véletlen szervezi, és szerencsés esetben-mint nálunk - sorsszerűvé válnak. Makara Péter öt nyelven adott elő, tanított hazai és külföldi egyetemeken, de kapcsolatait mindig az ÜGY érdekében valamint  munkatársai, tanítványai segítségére használta. Ebből az együttmunkálkodásból született meg az „Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület”, melynek mindvégig támogatója volt, és alakuló ülésen célul tűzte ki, „hogy a munkahelyek mindennapjait alakítsuk az egészség számára ösztönzőbbé…”, remélve, hogy ennek révén mindenki, aki ebben közvetve vagy közvetlenül érintett egy kicsit jobban érezze magát testileg-lelkileg egyaránt.

Szabálytalanul volt szabályos ember. Szerette az életet, a természetet, követte a sugallatot, amivel barátaivá lett tanítványai, munkatársai, ismerősei hívó szavára segített szakmai problémáinkat átgondolni, megoldani, egy-két megjegyzésével, példázatával, okos összefüggés-keresésével segítségünkre sietni.

Munkásságából számos könyv, publikáció született, de gondolom, sokan vagyunk, akik úgy érezzük, hogy további életünkben nem egyszer fogjuk hallani jól ismert hangját is, ami már egybefonódott a magyar egészségfejlesztéssel, és továbbra is része lesz az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület mindennapjának.

Kedves Péter, nyugodj békében!

EMEGY Elnöksége